A napi rendszerességgel szunyókálók vérnyomása észrevehetően csökken azokéhoz képest, akik nem élvezhetik a délutáni szieszta előnyeit – állapították meg görög kutatók, akik az Amerikai Kardiológusok Társasága 68. éves tudományos tanácskozásán mutatták be tanulmányukat.
“A délutáni alvás, úgy tűnik, ugyanolyan mértékben csökkenti a vérnyomást, mint más életmódváltoztatások. Például a só- és az alkoholfogyasztás mérséklése csökkentése 3-5 higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomást” – idézte Manolis Kallistratos kardiológust, a voulai Asklepieion Általános Kórház kardiológusát, a tanulmány társszerzőjét a Science Daily tudományos hírportál.
A kis dózisú vérnyomáscsökkentők általában 5-7 higanymilliméterrel csökkentik a vérnyomás szintjét – tette hozzá magyarázatként. A rendszeres délutáni szieszta mintegy 5 higanymilliméterrel csökkentette a vérnyomást, ami a kutatók szerint azonos a más ismert vérnyomáscsökkentő beavatkozásokkal. Ráadásul minden 60 percnyi napközbeni alvás 3 higanymilliméterrel csökkentette a vérnyomást.
“Ez a felfedezés fontos, mert egy 2 higanymilliméteres csökkenés a vérnyomásban 10 százalékkal csökkentheti a szív- és érrendszer események, mint például a szívroham kockázatát” – mondta Kallistratos. Megfigyelésünk alapján, ha valaki megteheti azt, hogy rendszeresen szunyókál, az a magas vérnyomásra is előnyös hatással van. A sziesztát könnyen be lehet illeszteni az életmódba, nem jár semmilyen költséggel” – hangoztatta.
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.