Az anyajegyek ártalmatlan elváltozások, legtöbbször még szépséghibának sem nevezhetjük őket. A bőr festéktermelő sejtjeiből származnak. Méretük az apró pöttytől a több centiméteres átmérőig változhat. Laposak vagy kiemelkedők, sima vagy érdes felszínűek lehetnek, és szőrök is nőhetnek ki belőlük. Többségük sötétbarna vagy fekete, előfordul, hogy bőrszínűek vagy sárgásbarnák, de van, amelyik kezdetben vörös színű, majd később sötétedik be.
Szinte mindenkinek van néhány anyajegye. Gyermek-vagy serdülőkorban alakulnak ki. A nőkben az anyajegyek kialakulása követi a hormonszintek változását, így a terhesség alatt újabbak jelenhetnek meg, a meglévők növekedhetnek, sötétebbé válhatnak. 
Kialakulásuk után az anyajegyek egész életen át a bőrünkön maradnak. 
Számuk függ a családi örökléstől is, de a nem megfelelő életvitel is előidézheti szaporodásukat. Az anyajegyek többsége igazából jóindulatú bőrdaganatoknak minősül.  Általában 20 és 80 darab kisebb-nagyobb anyajegy található bőrünkön. Ritka esetekben előfordul több száz, vagy szokatlanul nagy kiterjedésű.

Gyanús anyajegyek  – gyanújegyek

Az anyajegyek rosszindulatú elváltozásainak időbeni észlelésével és eltávolításával gyakorlatilag 100%-ban gyógyíthatóvá válik a daganatos megbetegedés. Ehhez azonban alapos és rendszeres ön- illetve orvosi vizsgálatra van szükség.  
Magyarországon sajnos a daganatos anyajegyek többségét későn operálják, így bármilyen gyanú esetén érdemes megmutatni anyajegyünket bőrgyógyásznak. A következőben olyan jellemzőket sorolunk fel, amelyek észlelése esetén ajánlott azonnal orvoshoz fordulni.

- A festékes anyajegyekre érdemes a leginkább odafigyelni, amelyek a bőrön bárhol megjelenhetnek, világos, vagy sötétbarna foltok, kiemelkedő csomók formájában.
- Melanomára gondolhatunk, ha az addig megszokott küllemű anyajegy megváltozik.
- Melanomagyanús az addig ép bőrön egy aszimmetrikus, egyenetlen szélű és változóan színezett elváltozás.
- Gyanújel, ha az anyajegy szélessége meghaladja az 5-6 millimétert.
- Vérzés esetén a rosszindulatú elfajulás alapos gyanúja áll fenn. 
- Gyanús a nem gyógyuló sérült vagy gyulladt bőrfelület.
- Melanomára gondolhatunk, ha a korábban teljesen lapos, foltszerű képlet kissé dudorosabbá, tapinthatóvá válik.
- A gyanújelek között szerepelhet a viszketés is.
- Azokat, amelyek krónikus irritációnak vannak kitéve, mert pl. a melltartó alatt vagy a derék vonalában vannak, tehát a ruhanemű folyamatosan dörzsölheti őket, jobb eltávolítani, mielőtt még a fenti változások valamelyike megjelenne. 

A bőr elváltozásai nem biztos jelei a daganatnak, ennek ellenére fontos felkeresni az orvost, amennyiben bármely tünet két hétnél tovább fennáll. Ne várja meg, míg a terület fájdalmassá válik, mivel a bőrrák ritkán okoz fájdalmat.