A European Journal of Epidemologyban megjelent tanulmány a kávézás és a halálozás közötti összefüggéseket vizsgálta az öregedés, az elhízás és más, a halandóságot jelentősen befolyásoló életmódtényezők mentén.
A tanulmány szerint a mértékletes kávézás fordított arányban áll az egészségügyi kockázatok növekedésével. A meta-analízis kiderítette, hogy a napi 2-4 csészét fogyasztók akár 2 évvel is tovább élnek, mint a koffein-absztinensek.
A vizsgálatok alapján, a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a várható élettartam növelése mellett a kávéfogyasztás csökkenti a rák, a szív-érrendszeri és a légzőszervi megbetegedések kialakulásának kockázatát, még dohányzás esetén is. Ekkora mennyiségű napi kávéivás a kettes típusú diabétesz rizikófaktorát is csökkenti.
A tanulmány szerint a mostani eredmények rímelnek azokra a korábbi vizsgálatokra, amelyek arról számoltak be, hogy kávéfogyasztás összefüggésben áll a prosztatarák növekedésének lassulásával, valamint az Alzheimer- és a Parkinson-kór kialakulási lehetőségének csökkenésével.
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
- A kávé a második legtöbbet fogyasztott ital
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.