A kerti sarkantyúka Németországban a 2013-as év gyógynövénye lett: olyan erős jótékony anyagokat tartalmaz, hogy részben helyettesítheti az antibiotikumok szedését, és még a rezisztens baktériumok kialakulásától sem kell tartanunk. Arcüreggyulladás, húgyúti és légúti fertőzések kezelésére is kiváló, a belőle kivont illóolajat pedig sebgyógyításra, gyulladásokra, de még korpás hajra is használhatod. Ráadásul növeli a szervezet ellenálló képességét, étvágygerjesztő, enyhe hashajtó hatású, így akár a fogyókúrádba is beillesztheted.
Igénytelensége miatt kezdő kertészek gondoskodását is meghálálja: magról magától elszaporodik, balkonládákban is tartható, és még a kártevőket is távol tartja a kiskertben. Egy tápanyagban gazdag talaj és egy árnyékos hely tökéletesen megfelel számára. Fákra is képes felkúszni, akár 60 cm magasság felett is. A növény salátákban is fogyasztható. Nemcsak a feltűnően kerek levelek, hanem a narancs, vörös vagy sárga virágai is – amelyek júniustól októberig nyílnak– fűszeres és friss ízűek, ezen felül remek színfoltot képviselnek a salátában. De zöldfűszeres túróban vagy csak egyszerűen a vajas kenyérre szórva is ízletesek. Tojásos ételeket és burgonyát vagy más fogásokat is jól ízesíthetünk a növénnyel, és egyúttal az immunrendszerünknek is jót teszünk vele. A böjtfű csak teának nem alkalmas.
Tanulmányok szerint a böjtfű olyan antivirális és antibakteriális hatással rendelkezik, hogy hatóereje egy antibiotikuméval vetekszik. Segítségével csökkenthető az antibiotikumok alkalmazása, sőt a H1N1-vírussal is felveszi a harcot. Ez arra kell, hogy ösztönözzön bennünket, hogy a böjtfű gyakran szerepeljen étrendünkben.
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
- Böjtfű tinktúra készítése:
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.