Orvosi kimutatások szerint napjainkban minden ötödik ember küzd élete során hosszabb-rövidebb ideig tartó irracionális félelmekkel, amit szinte bármi kiválthat: tárgy, ember, állat, egyszerű élethelyzet, társas kapcsolatok. Több mint 60 fajtája van, de alapvetően három fő osztályba sorolhatóak, ezek az agorafóbia, a társas- vagy szociális fóbia, illetve a specifikus vagy izolált fóbiák csoportjai.
A fóbiás megpróbál védekezni, azaz elkerülni félelme tárgyát. De ha mégis szembesülnek vele, súlyos szorongásos tünetek jelentkeznek, melyet gyakran pánikroham kísér. Az elkerülő viselkedés miatt a fóbiások élettere beszűkül. A betegek kezdetben gyakran alkohollal és nem orvos által rendelt, vagy a rendeltnél nagyobb mennyiségű gyógyszerrel próbálják oldani szorongásukat. Így a kezeletlen fóbiák többségénél depresszió, alkohol- és drogfüggőség alakulhat ki.
Agorafóbia
Az agorafóbia a görög phobos szóból ered, amely menekülést, rettegést jelent. Az agorafóbiás ember rettegését egy rajta kívülálló körülmény okozza. Ez lehet félelem a nyilvános helyektől, utcán, bevásárló központokban, járműveken jelentkező pánik. A félelem abból fakad, hogy ezeken a helyekről nem tud egyszerűen elbújni. A fóbiás helyzetben szorongásos rosszullét jelentkezik. A betegek megpróbálnak elmenekülni a fóbiás helyzetből (leszállnak a buszról, kiállnak a hosszú sorból). Az agorafóbia legsúlyosabb esetben akár azzal is járhat, hogy a beteg nem képes elhagyni a biztonságot jelentő otthont, sőt még ajtót sem mer nyitni. A félelem sokszor jelentősen csökken, ha az agorafóbiás ember számára biztonságot jelentő személy (szülő, házastárs, barát) jelen van. Vannak betegek, akik a fóbiás helyzetet kísérővel képesek elviselni: csak házastársukkal szállnak fel tömegközlekedési eszközre, nem szállnak be egyedül liftbe, nem mennek át egyedül az utcán stb.
A szorongásnak számtalan belső forrása lehet: származhat valamilyen kínos, múltbéli élményből, de gyakori forrása az érzelmi bizonytalanságból keletkező feszültség, vagy egy nehéz döntési helyzetet. A fóbiás ember rendszerint nincsen tudatában szorongásának forrásával, mert az számára nehezen elviselhető, vagy elfogadhatatlan lenne.
Szociális fóbia
A szociális fóbiát kiváltó tényezők közül a leggyakoribb az, hogy súlyos és tartós szorongás jelentkezik a betegeknek, ha más emberekkel kell beszélniük, találkozniuk. Ez a félelem akadályozza, hogy részt vegyenek családi, baráti találkozásokon, tárgyaljanak, vizsgázzanak, de még azt is, hogy telefonáljanak, vagy esetleg ajtót nyissanak, ha valaki csenget. A betegek attól félnek, hogy mások szorongónak, gyengének vagy „bolondnak” tartják őket. Szeretnének megfelelni az embertársaik elvárásának, de félnek beszédet, előadást tartani, mert attól tartanak, hogy remeg a kezük, a hangjuk esetleg kinevetik őket.
Egyszerűbb esetekben a szociális fóbia csak egyes kiélezett élethelyzetekben kerül a felszínre, pl. fellépéskor megjelenik a lámpaláz, vagy iskolákban feleléskor az vizsgadrukk. Gyakoribb azonban, hogy a szorongás a legtöbb szociális helyzetre kiterjed.
A társas fóbiák között az alábbiak a leggyakoribbak:
Aphefóbia: Az érintéstől, az érzelmektől, a fizikai közelségtől való félelem.
Katagelofóbia: A kinevetéstől, gúnyolódástól ugratástól való félelem.
Eritrofóbia: A mások előtti elpirulástól való félelem.
Grafofóbia, scriptofóbia: A mások előtt történő írástól, aláírástól, csekk kitöltéstől való félelem.
Kakorrafiofóbia: A kudarctól, tesztek kitöltésétől és a mások ítéletétől való félelem.
Xenofóiba: Félelem az idegenektől, idegengyűlölet.
Specifikus (izolát, vagy simplex) fóbia
A specifikus fóbia egy meghatározott tárgytól, élőlénytől, helytől, helyzettől való súlyos, a beteg számára is nyilvánvalóan eltúlzott félelmet jelent. Ez legtöbbször egy állatra (pók, kígyó, kutya), a magasságra, mélységre irányul, de gyakori a vértől, a repüléstől való félelem is.
A gyermekek általában nem ismerik fel, hogy félelmük irracionális, de ez az életkor előrehaladtával tudatosul bennük. Amennyiben azonban a felnőtt beteg nincs tisztában azzal, hogy rettegése túlzott, és természetesnek tekinti félelmét, akkor már nem fóbiáról, hanem téveszméről vagy más pszichiátriai betegségről van szó.
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
- Az izolált fóbiák alapvetően öt nagy csoportra oszthatóak:
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.