A tengeri hagymát nem csak nagyszüleink használták gyógyítási célra, hiszen már az ókorban ismerték számos gyógyhatását. Hagymáját széles körben használják különböző betegségek kezelésére, mivel vízhajtó, hánytató, valamint köptető hatású gyógynövény. Nagyon jó vízhajtó, különösen folyadék-visszatartás esetén, mivel a benne található anyagok nem engedik a víznek a testben való túlzott mértékű felhalmozódását.
Serkentőleg hat a szívre, ezért szívelégtelenség kezelésére is has
ználják a népi gyógyászatban.
A tengeri hagymának egyetlen virágzó hajtása van, ez díszíti az alatta levő nagy leveleket, a fehér virágú változatnak pedig sűrű szakálla. A tengeri hagyma levél nélküli lilás szárának tetején halvány vagy rózsaszínes fürtös virágzat nő. Évente egyszer virágzik, a virágzat 30-60 cm hosszan helyezkedik el a kocsány végén. A virágzat egyedi, olyan értelemben, hogy a virágok fürtökben nyílnak alulról felfelé.
A hagyma külsejének színétől függően a hatóanyagok összetétele eltérő lehet. A vörös tengeri hagyma széles körben elterjedt, de kétféle hagyma létezik: a fehér és a vörös. Mindkettő számottevő gyógyszer-alapanyagot tartalmaz, és mindkettőt használják a gyógyászatban különböző rendellenességek kezelésére. Mindemellett a vörös hagymájú változat, amelyet általában Algériában és Cipruson lehet megtalálni, szcillorozid nevű mérgező anyagot tartalmaz. Ezért többnyire a fehér tengeri hagymát használják gyógyászati célokra.
Alkalmazása:
Nem ajánlatos a növény hagymáját házilag gyógycélra felhasználni, mert a szükségesnél nagyobb dózis rosszullétet, hányást, akár mérgezést is okozhat. Leveleit viszont bárki használhatja vágott, horzsolt bőrfelületre, kelésekre, körömágy gyulladásra, vagy égési sérülésekre (a népi gyógyászatban pikkelysömör esetén is alkalmazták). A seb okozta fájdalmat, sajgást pár perc alatt megszünteti, bizsergő, viszkető érzést okozva újabb pár percre. De ez már sokkal elviselhetőbb még gyermekek számára is, mint a sérülés okozta fájdalom. Fájdalomcsillapító hatása viszont eltörpül a tengeri hagyma igazi értéke mellett. Mert e növény levelének hatóanyagai a seb gyógyulási idejét EXTRÉM módon lecsökkentik. Mellékhatásként számolhatunk azzal, hogy a sérülés nyomai is sokkal halványabbak lesznek, sok esetben nyomtalanul el is tűnnek.
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.