Fiatal korban a vérképző őssejtek kiegyensúlyozott arányban termelik a fehérvérsejtek különböző fajtáit, melyek különböző helyekre vándorolva válnak éretté. Az immunrendszer összetett működésének megfelelően különböző feladatra specializált fehérvérsejttípusok: nyiroksejtek, kis és nagy falósejtek, természetes ölősejtek képződnek.
Az öregedés folyamán a kutatók azt találták, hogy a fehérvérsejtek aránya megváltozik, csökken a lymphocyták száma, ezzel gyengül a tanult, a specifikus védekezés pl. vírusfertőzések esetén. A szegmentált magvú fehérvérsejtek az Ún. granulocyták aránya viszont megnő, melyek a szervezetben krónikus gyulladásra hajlamosítanak.
Az is ismert, hogy a kor előrehaladtával növekszik a daganatos betegségek előfordulása, ugyanakkor csökken az immunrendszer védekezőképessége a fertőzésekkel szemben. Arról is nyilatkozik a Stanford Egyetem egyik kutatója, hogy a bizonyítékok arra utalnak, hogy az immunrendszer öregedése hajtja előre a szervek öregedését. Hosszabb távon abban reménykedünk, hogy az immunrendszer öregedésének visszafordításával az életkorral összefüggő betegségeket is kontrollálni tudjuk.
A csecsemőmirigy, a tímusz zsugorodása az immunrendszer öregedésében az egyik legkoraibb változás, ami már a serdülőkorban elkezdődik. A lymphocyták egyre kevésbé lesznek képesek a speciális fertőző ágensek felismerésére és a vérben keringő különböző típusú immunsejtek aránya is megváltozik. Ráadásul az öregedő immunsejtek, amelyek már nem szaporodnak, de nem is pusztulnak el, szintén gyulladáskeltő molekulákat termelnek, ezzel károsítják a környező egészséges szöveteket. Ezt a jelenséget immunöregedésnek, idegen kifejezéssel immunoszeneszcenciának nevezik a tudósok. A Minnesota Egyetem kutatói azt találták, hogy fiatal, egészséges egerek immunsejtjeit adva idős egereknek, az állatok szervei visszafiatalodtak.
Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az immunoszeneszcencia visszafordításával megelőzhetjük és vagy gyógyíthatjuk az öregkorral járó betegségeket. Az öreg és működésképtelen immunsejteket kiiktathatjuk és az általuk termelt gyulladást keltő faktorok kibocsátását gátolhatjuk. A T- lymphocyták fiatalításával a daganatimmunitás is növelhető.
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.