Még valamikor ifjú koromban mesélte Molnár Gábor Jenő bácsi, hogy amikor ősszel szüretelték a paprikát, a leggazosabb részen voltak a legszebb, leghúsosabb példányok, míg a patikai rendben tartott parcellákról csak vékonyhúsú, kisebb és satnyább termést tudtak begyűjteni.
Akkor még nem tudtam az okát, és nagyon furcsállottam is, hogyan lehet az, hogy a betolakodó paré gyom hasznot hoz a kertésznek.
Azóta sok-sok év eltelt, megéltem számtalan nyarat, magam is aktívan gondozom a konyhakertet. Idő, és sok-sok nyári kertépítési megrendelés kellett nekem is ahhoz, hogy rájöjjek a titok nyitjára.
Évről évre aszályosabbak a nyarak, sőt ma már nem csak a nyár, hanem a tél és a tavasz is csapadékban szűkölködő. Gondolj csak bele, hogy idén hányszor esett az eső… és amikor volt csapadék azonnal jött vele a forró, szárító szél is, ami kettős kihívás elé állít bennünket.
Egyrészt alig van a földben a növények számára elérhető víz. Sok helyen 50-60 cm mélyre is le kell menni az első nedves rétegek megtalálásáig. Tehát muszáj locsolni.
Másrészt pedig nem elég csak öntözni. Még egy „elmocsarasított” kertben is képesek a növények fuldokolni a szárazságtól, ha nincsenek védve mikroklíma szinten a szárító széljárástól.
A légszárazság, csak úgy, mint a szobanövényeknek télen a szobában, komoly kihívás a konyhakerti növényeknek is. Ugyanúgy levél vesztéshez, kiszáradáshoz vezet kinn is.
A paré ebben segítette a paprikatermelőket: fölé nőve a töveknek árnyékot, és párazáró réteget képzett a haszonnövény számára.
Önmagában csak az öntözés kevés a szép terméshez!
Ahogy a gyep esetében, úgy a konyhakertnél is a kora reggeli locsolás javasolt, hogy a növények ne álljanak egész éjjel hideg párában, mert az a gombás fertőzések melegágya. Viszont a felforrósodott talajra és növényekre sem szabad vizet permetezni, hiszen a felfrissítés helyett inkább megégeti azt. Ezért kell a konyhakertben is törekedni a réteges mikroklíma megteremtésére. Szerencsére, nem kell hagynod méteres gazban állni a kertet!
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
- Úgy tudsz rétegeket kialakítani, hogy széltörő növényeket ültetsz a sorok közé:
- Ha még mindig nem vágtál bele, íme 8 érv a mulcsolás mellett:
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.