A szép szamóca vízet és tápanyagot igényel
A szamóca igényes növény, jó vízgazdálkodású talajon rendszeres tápanyag-utánpótlás mellett lesz bőséges és jó minőségű a termés. A napos, szellős helyet kedveli, könnyen szaporítható, a friss telepítés is hamar termőre fordul. Maximum 3 évig érdemes tartani, az évek múlásával csökken a termés mennyisége. 4-6 héttel a telepítés előtt mélyen át kell forgatni a talajt, érdemes érett trágyával javítani. Ne spóroljuk meg a munkát, ültetés után már nem tudjuk bepótolni, és erősen kihat a termés mennyiségére.
A tavaszi telepítést március és május között, a nyárit augusztus és szeptember hónapokban végezzük. Csak egészséges, jól fejlett palántát ültessünk. A növényeket olyan mélyre ültessük, amilyen mélyen eredetileg a talajban voltak. Kiskertben célszerű 60-90cm sor- és 20-35 cm tőtávolságot választani, a túl sűrű ültetvényben kisebb méretűek lesznek a szamócák, és nehezebb a gondozása is. Ültetés után a növénykéknek sok vízre van szükségük, szárazabb időszakban 3-4 hétig rendszeresen öntözzünk. Ha fekete fóliával takart ágyásba ültetjük, csökken a talaj párolgása, csökken a gyomosodás. Szedéskor ne tapossuk meg a sorközöket, mert a fólia alatt nem tudjuk lazítani a talajt.
Erkélyen ládában is tarthatunk szamócát. A tavasztól a szüret végéig igen magas a szamóca tápanyagigénye. Fontos a tápanyagok aránya, a túl sok nitrogén rontja a termés minőségét és a tárolhatóságát, hiánya azonban a vegetatív fejlődést korlátozza. A foszfor a virágzást és a gyökeresedés segíti, a kálium szükséges a magas cukortartalomhoz, javítja a gyümölcs minőségét. Csak klórmentes műtrágyát használjunk!
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
- Fontos a tápanyag pótlása szüret után is
- A szamóca kártevői
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.