Azt már egészen kicsi korban megtanultuk, hogy a növényeket, miután elültettük, öntözni kell. Ha kis cserépben van a növényünk, fontos, milyen földbe ültetjük. Majd a növény fajtájától függően kell megválasztanunk a helyét, árnyékos legyen vagy napos helyre tegyük. Mennyire szereti a száraz levegőt, vagy inkább a párásabbat?
A kert esetében fordítva működik a dolog. A kert tulajdonságaihoz mérten kell megválasztanunk a növényeket, és meg kell teremtenünk a számára optimális közeget. Az időjárást nem igazán tudjuk befolyásolni, de a talaj tápanyag tartalmára hatással lehetünk.
Káros anyagok a talajban
Először is érdemes jól szemügyre vennünk a talaj jelenlegi állapotát, és ha szükséges, javítani a minőségén. Emberi tevékenységeink során nagyon sok kárt okozunk a környezetünknek. A környezetszennyezés egyik legnagyobb problémája a talajszennyezés, amelyet elsősorban a hulladéklerakók okoznak, de áttételesen a vízszennyezés is okozhatja a talaj minőségének romlását. Ha nem tartjuk be az előírásokat, mérgek, nehézfémek és egyéb veszélyes anyagok kerülhetnek a talajba.
Nem a hulladéktelepek az egyetlen veszélyforrás. A talaj élővilágára erősen káros hatással vannak a rovarirtó- és növényvédő szerek, a nitrogén és foszfor tartalmú műtrágyák. Nem beszélve arról, hogy a növények ezeket a káros anyagokat felszívják a talajból, amelyet így a szervezetünkbe juttatunk, és a saját egészségünkre nézve is káros hatással bír.
A víz szennyezettsége
A talaj nem csak a direkt módon, hanem közvetetten a szennyezett vizek hatására még tovább szennyeződik. Itt nem csupán a tengerekbe kiömlő olajokról beszélhetünk, hanem számos emberi tevékenység hatására szennyeződnek vizeink.
A szennyezés megjelenhet csak a felszíni vizekben, de kiterjedhet a felszín alatti vizekre is. Veszélyt jelenthetnek a csapadék hatására a vízben oldódó anyagok, amelyek nem csak a földművelés következtében elszórt műtrágyák, hanem ipari meghibásodások, sőt, akár az utak csúszásmentesítésére használt anyagok is lehetnek. A jelentős sótartalmú vizek a földbe jutva akkumulálódik, magas nátriumtartalmánál fogva a talaj szikesedését okozza. A csatornázás helyett a derítők használata is óriási károkat okoz.
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.