Mivel a depressziónak számtalan formája, típusa létezik, ezért felismerése sokszor nehézségekbe ütközik, szakszerű diagnosztizálására olykor csak megkésve kerül sor, így kezelése is problémásabbá válik. A depresszió időben történő diagnosztizálása azért is nagyon fontos lenne, mert a kezeletlenül hagyott betegek 20%-a amellett dönt, hogy önkezével vet véget életének.

Ugyanakkor az is fontos, hogy a levertséget, a bánatot, az átmeneti búskomor kedélyállapotot, a múló rossz hangulatot ne keverjük össze a depresszióval! Ilyenkor az ember valamilyen konkrét külső történés vagy esemény következtében kerül átmeneti lelki válságba, s az efféle egy-két napos letargiát nem tekintjük depressziónak. Az illető ebben a helyzetben még képes összeszedni magát, el tudja látni napi teendőit, munkáját, képes érzelmek átélésére és kimutatására. Depresszióról akkor beszélhetünk, ha a panaszok legalább egy hónapja, nagyjából folyamatosan fennállnak, a beteg a tulajdonképpeni kiváltó okot képtelen megnevezni, és állapota kihat életének szinte valamennyi területére.

A depresszió természetes kezelés- és gyógymódjai

Táplálkozás

A test méregtelenítése, tisztítása, az egészséges táplálkozásra való átállás mindenképpen segít a depresszió megelőzésében és gyógyításában, hiszen rengeteg olyan testidegen méreganyag (homotoxin) kerülhet az ember szervezetébe, amely az agyban lerakódva elősegíti a betegség kialakulását. Az élelmiszerérzékenység vagy
-allergia egyik rejtett, látványos testi tüneteket nem produkáló kiütközési módja éppen a depresszió. Kerülendők továbbá az alkaloidák – koffein (feketekávé), tein (fekete tea), nikotin (cigaretta), teobromin (csokoládé, kakaó) –, mert bár ezek rövid távon látszólag segíthetnek a feszültségek oldásában, de hosszú távon mégis károsak, mivel fokozzák a stresszhormonok termelődését.

A szervezet elsavasodása, a savas méreganyagok feldúsulása a testben sem az agyműködésnek, sem az idegrendszer állapotának nem kedvez. A szervezet lúgosítását elérhetjük például a cukros ételek kerülésével, ami annál is inkább hasznos lehet, mert depresszió esetén az ingadozó vércukorszint kifejezetten rontja a beteg állapotát. A mesterséges édesítőszerek – így például az aszpartam – viszont még károsabb, még természetellenesebb, mint a fehér cukor: csökkenti az agy szerotoninszintjét, és ezáltal hozzájárul a depresszió kialakulásához (a szerotonin egy neurotranszmitter, vagyis specializált kémiai hírvivő molekula, melynek feladata, hogy „üzeneteket” szállítson az idegsejtek között).

A táplálkozás terén mindenképpen említést érdemel még a többletfehérje-bevitel: depressziós betegeknél csupán a napi fehérjeadag csökkentésével sikerült állapotjavulást elérni.

Ajánlott továbbá a hagymafélék (lilahagyma, fokhagyma), a citrusfélék (citrom, grapefruit), a különböző méhészeti termékek (propolisz, virágpor, méhpempő, méz), illetve bizonyos fűszernövények (a tonizáló hatású gyömbér, valamint az ánizs, szegfűszeg, édeskömény, kömény, zellermag, petrezselyem, borsmenta) akár napi szintű fogyasztása. Végül, de nem utolsó sorban rostokban gazdag ételekkel és fokozott folyadékbevitellel elő kell segíteni a széklet rendezését, lévén, hogy a depresszió hátterében akár krónikus székrekedés is állhat.

Ortomolekuláris medicina, fitoterápia

Mivel bizonyos vitaminok és nyomelemek nélkülözhetetlenek a megfelelő agyi és idegrendszeri működéshez, ezért bevitelük fontosságához kétség sem fér. Elengedhetetlenül szükség van: B1-, B3-, B6-, B12-, C-vitaminra, folsavra, kolinra, inozitolra, vasra, kalciumra és magnéziumra.

A gyógynövények között az első számú antidepresszáns az orbáncfű. További szorongás elleni, nyugtató, feszültségcsökkentő gyógynövények a következők: komló, levendula, golgotavirág, kamilla, rozmaring, valeriánagyökér (macskagyökér) és a citromfű.

Kiegészítő szerként szóba jöhetnek továbbá a következő természetes készítmények: golgotavirág-kivonat, Deprimed, Neuromed, Wörischofner Nervenpflege, Melissa-cseppek, Sedativ-PC (többkomponensű homeopátiás készítmény).

Homeopátia, aromaterápia, Bach-virágterápia

Mivel rengeteg homeopátiás szer létezik, amivel segíteni lehet a depressziós betegen, ezért kiemelten fontos a személyre szabott készítmény szakemberrel történő kiválasztása.

Kifejezetten ajánlott a bergamott, a geránium, a jázmin, a levendula, a narancsvirág, a rózsa és az ibolya olaja. Használatukkor szóba jöhet párologtatás, olajos bedörzsölés – természetesen az illóolajat valamilyen bázisolajban (mandula, avokádó) hígítva, valamint illóolajos fürdő – a fürdővízhez 10–15 csepp illóolajat érdemes csepegtetni.

A Bach-virágterápiában használatos cseppek közül az apróbojtorján, a vadrepce, az ernyős madártej, valamint a szelídgesztenye eszenciái vethetők be sikerrel.