Dr. Ray Peat, egy hormonokkal foglalkozó fiziológus, kutatásai alapján azt állítja, hogy a telítetlen zsírsavakból álló étolajok gátolják a pajzsmirigy hormonkiválasztását, azok mozgását a keringési rendszerben, valamint a szöveti válaszreakciót ezekre a hormonokra.
További hátrány, hogy az étolajok telítetlen zsírsavai és az állati zsírokban található zsírsavak szerkezete már alacsony hőfokon megváltozik. Könnyen oxidálódnak és sejtkárosító anyagokká alakulnak.
A kókuszzsír oxidációs pontja ezzel szemben 198°C, a növényi olajok közül a legmagasabb. Ez azt jelenti, hogy hevítés esetén sem indít be káros oxidatív folyamatokat. Ennek a tulajdonságának köszönhető, hogy nem károsítja a sejteket és nem idéz elő kóros sejtburjánzást. Védi a májat is, mivel éppen a máj az, ami a leginkább károsodik az oxidálódott olajok sejtroncsoló hatása miatt. A májra tett kedvező hatása azért is fontos, mert a májban alakul át a T4 hormon T3-má. Ha elhagyjuk az étrendünkből a káros zsírsavakat tartalmazó étolajokat és az állati zsírokat, és helyettük rendszeresen fogyasztunk kókuszzsírt, az idővel képes lesz újjáépíteni a sejtmembránokat és növelni az enzimek előállítását, ami segíti a pajzsmirigyhormonok átalakulását a májban.
A kókuszzsír jótékony hatása a pajzsmirigygyulladásra
A pajzsmirigygyulladásnak többféle változata van, aszerint, hogy mi váltja ki. A gyulladás a pajzsmirigyhormon szintjének változását idézi elő. Először magas lesz (pajzsmirigy túlműködés), aztán pedig alacsony (pajzsmirigy alulműködés.) Van olyan pajzsmirigygyulladás amely súlyosabb, élethosszig tartó kezelést igényel, de van olyan is, ami néhány hónap alatt elmúlhat.
A legtöbb pajzsmirigygyulladást általában valamilyen vírusos vagy bakteriális fertőzés idézi elő. Mint tudjuk, bármilyen vírus vagy baktérium csak a legyengült immunrendszert támadhatja meg. Ezért a pajzsmirigygyulladás gyógyításánál kulcsfontosságú az immunrendszer fokozott erősítése.
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
- Hogyan használható a kókuszzsír?
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.