Valamikor, a húszas évek előtti időszakban és korábban, orvosi ellátás és gyógyszeres kezelés hiányában, a szegény emberek úgy védekeztek a betegségek ellen, hogy nem is tudtak róla. Elmondható: a táplálkozáson keresztül a gondviselés volt az orvosuk. A mindennapi megélhetéssel küszköve rá kényszerültek, hogy azt egyék, amit a kiskertjükben meg tudtak termelni. Így volt ez a szegény városi lakókkal is, csak ők a piacon szerezték be az élelmüket. Fő eledelnek számított, különösen télen; a bab, burgonya, kelkáposzta, savanyított káposzta.

A magyar háztartásokban a háziasszonyok nem spórolták ki az ételből az őrölt piros paprikát. Sőt a férfiak, még evés közben is megpaprikázták a levesüket, sokan a bort is, s ezzel hozzájutottak a létfontosságú C-vitaminhoz. Az őrölt piros paprika tartalmazza a legtöbb C-vitamint.

Kitűnő étel-kiegészítőnek, immunerősítőnek számított a tök, a sütőtök és főleg a tökmag (A férfiak egészségének védő katonája). A menüben gyakran szerepelt, a kukorica, diós tészta, mákos tészta. és még lehetne sorolni. Reggelire; magyar mangalica-disznó szalonnát fogyasztottak, melyről ma már köztudott, hogy a koleszterin szintet nem emeli, de biztosítja a napi kalória szükségletet. Sőt, a napi, nélkülözhetetlen enzimet is biztosították a szervezetüknek. 

Mi magunk tudjuk, legalábbis módunkban áll megtanulni, hogyan védekezzünk a betegségek ellen, mégis kevesen élnek vele. Ebben segít az alábbi tájékoztatás, főleg azoknak, akik allergiásak a gyógyszerek mellékhatásaira.

A MÁK GYÓGYÍTÓ HATÁSA - A CSONTRITKULÁS ELLENSÉGE:

A mák azért szerepel az első helyen, hogy ne kerülje el a közép vagy idősebb korúak figyelmét, hiszen, ki ne szeretné a fiatalos erőnlétét könnyen fenntartani, és az életét meghosszabbítani. A mák származási helye Közép-ázsia, de étkezésre inkább Európában fogyasztják. Szerencsére a mák fontos helyet foglal el a magyar étkezési kultúránkban, jóllehet kevesen ismerik annak áldásos gyógyhatását.

Mit kell tudnunk a mákról? Gazdagon tartalmaz (csontépítő), magnéziumot, (OMEGA4) növényi zsírsavat, aminosavat, enzimet: foszfort, kalciumot, káliumot és vasat. Hatását abban fejti ki, hogy lassítja az öregedési folyamatokat; megállítja csontszövetek leépülését, és elkezdi újra építeni. Továbbá elősegíti a magas vérnyomás csökkenését. A telítetlen zsírsav összetétele miatt, megelőzhető a trombózis és embólia kialakulása. Normalizálja a vér koleszterin szintet, miközben fokozza a szervezet védekező mechanizmusát. És nem utolsó sorban, szinte teljesen megszünteti (frontváltozásnál) a lábban keletkező görcsöt. Továbbá, növeli a szellemi teljesítőképességet, jótékonyan hat a sebek gyógyulására. És még egy érv szól mellette: ötödébe  kerül, mint az agyon reklámozott étel-kiegészítők, jóllehet a hatásfoka túlhaladja. Azt is tudnunk kell, nem azonnal, hosszabb távon (2-3 hónap) fejti ki gyógyító hatását. Sajnos a betegség gyors futó, a gyógyulás távfutó. 

 Használati és tárolási javaslat: A ledarált mákot kevés vízzel összekeverjük, Mézzel vagy édeskével ízesítjük, dunsztosüvegbe tesszük, majd a hűtőbe tároljuk. Az első hónapokban naponta, minimum 1 evőkanállal fogyasztunk belőle. Később (a szervezet állapotától függően) kétnaponként.

Így is lehet fogyasztani: Naponta (délelőtt vagy délután) 1- 0,5 deci tejbe (lehet vízben is) egy púpozott evőkanál, méz és édeske nélkül, darált mákot keverek, és megiszom. Egy idő után, amikor már nehezebben ment le, akkor emeltem a tejadagot, illetve vizet tettem hozzá, hogy gyorsabban le tudjam hajtani. 50 éves kor után nem tanácsos szüneteltetni, sem abbahagyni. Tekintsük olyan gyógyszernek, amelyet egy életen át szedni muszáj.

 BURGONYA:

 Gyógyító hatása miatt a burgonya megérdemli a második helyet, már azért is, mert táplálékunk sorrendjében is a második helyen áll. Ráadásul nem hizlal, legalább is, ha nem zsírban sütjük. Fontos tudni,a zsírban sült krumplit nehezen tudja megemészteni a szervezet, ezért káros a szervezetre. Ezzel szemben (testépítéshez elengedhetetlen) az összes növényi fehérjét tartalmazza. Sőt káliumot, kalciumot, foszfort és vasat. A burgonyát, még a cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel, így nem dobja meg a cukrot. A gyakori burgonyafogyasztás (nem a zsírban sült) egyensúlyban tartja a szerveket, például csökken a gyomor és a bélpanasz. Leghatásosabb, ha sós lében (népi nyelven sóban főtt krumpli), vagy héjában főzve fogyasztjuk. Valamikor a szegény emberek a burgonya levéből készítették az előételt, a levest. Használjuk ki a burgonyában rejlő, egészségünkre hasznos lehetőségeket, hogy kevesebb gyógyszert kelljen fogyasztanunk.

CÉKLA:

A cékla rák megelőző hatású, beírta magát a csodaszerek osztályába. Ferenczi Sándor 1970-ben Heidelbergben megjelent könyvében ad számot 18 év tapasztalatáról, a nyers céklalé daganatellenes hatásáról. Munkatársa Paul Seeger megállapította, hogy a cékla hatékonyan lép fel a rákos daganatok ellen. Az eddigi tumor gátló gyógyszerekkel szemben nem sejtosztódást, gátló méreg, hanem élettani hatóanyag: a ráksejtek csökkent oxidációját növeli oly módon, hogy a tönkrement légzőfermentet pótolja, és így a rák tulajdonképpeni okát szünteti meg. A cékla hatóanyaga a sejtlégzés aktivátora. "Ebben kiváló eszközt találunk - írja Seeger - a daganatsejt sejtlélegzésének befolyásolására és normalizálására."

A hagymán kívül a céklának van a legnagyobb a szilícium (nyomelem) tartalma. A szilícium révén a szervezet védekezőképessége nagymértékben fokozható. Nyers cékla hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), plazmasejtek és faló-sejtek felszaporodnak, és az elhalt, kóros sejtek száma is növekszik. (A kóros sejtek elhalnak és kiválasztódnak.) A cékla számos más ásványi anyagot és nyomelemet is tartalmaz: káliumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, céziumot. B1-, B2-C- és P-vitamin is található benne. A vérképzést segíti és vérzéscsillapító. Ezeken kívül a cékla javítja az idegműködést és az emésztést is. Ha a felsoroltaknak, csak a fele részét hasznosítja a szervezet, már érdemes megszívlelni a tanácsot.