Röviden a tartalomról Az örökzöldek – mint a tuja, a tiszafa vagy a puszpáng – szaporításának legbiztosabb módja a félfás dugványozás. A titok a megfelelő hajtás kiválasztásában, a steril ültetőközegben és a párás környezet biztosításában rejlik. Bár a gyökeresedés több hónapot is igénybe vehet, ezzel a módszerrel egyetlen anyanövényről egész sövénysort nevelhetünk, jelentős összegeket megspórolva a kertépítés során.

Elméletileg majdnem minden fenyő szaporítható magról, a gyakorlatban azonban ez legkevésbé elterjedt módszer. Először is a hobbikertész nehezen jut vetőmaghoz, a kertészeti szaküzletek nemigen kínálnak fenyő magvakat. Másrészt a kerti változatok magról nem tartják meg tulajdonságaikat. A saját kertünkben termett mag esetleg alkalmas lehetne, de a felsorolt nehézségek miatt ez sem biztonságos. A vetéshez ugyanis megfelelően érett mag szükséges, s az érési fok fajonként különböző, nem biztos, hogy eltaláljuk, mikor kellene begyűjteni egy-egy fenyőfajta magját. Ezenkívül a vetés előtt a legtöbb magot valamilyen módon kezelni kell, tehát ez is jobban végezhető üzemben, ahol a szakember ismeri a tennivalókat.

 

Lényegesen eredményesebb lehet az ivartalan szaporítás, például a dugványozás, amely majdnem minden fenyőnél lehetséges. A kivételek a következők: araukária (Araucaria), cédrus (Cedrus), páfrányfenyő (Ginkgo), fekete-, erdei-, törpefenyő (Pinus). Ezek a növények mintegy két év alatt fejlesztenének gyökereket, ami túl nagy kockázattal jár.