Mindennapi életünk során mindannyian ki vagyunk téve lelki támadásoknak. Egyetlen védelmi rendszerünk a fizikai testünket körülvevő energiamező, más néven az aura. A lelki támadások lehetnek politikai vagy vallási jellegűek, jelenthetnek erőszakos cselekedeteket, zajártalmat, a bűnözésről szóló híreket, hirdetéseket és sok más tényezőt is.
A legtöbb lelki támadást a környezetünk erőire való fogékonyságunk és az általunk létrehozott negatív energiák okozzák. Mindannyian rendelkezünk azzal a képességgel, hogy pozitív, illetve negatív energiákat sugározzunk ki magunkból, és azzal a képességgel is, hogy elzárkózzunk az ilyen energiák elől.
Csak pozitívan
Közismert például, hogy az imák pozitív energiákat hoznak létre. E pozitív energiák ellensúlyozhatják a negatív energiák hatásait: a cinizmust, a rádió- vagy tévéreklámokat és a démoni erőket.
A pozitívan gondolkodó emberek természetes módon ráhangolódnak ezekre az áldásos, jótékony erőkre. Ennek eredményeként jó cselekedeteket hajtanak végre, vagy egyszerűen csak boldogabb emberekké válnak. A negatív gondolkodásra ennek az ellenkezője igaz. A negatív gondolkodás energiái a lelki támadások által számos gonosz tettet okoztak, melyeket olyan tudatlan személyek kezdeményeztek, akik ráhangolódtak ezekre a negatív gondolatokra, és végre is hajtották az általuk sugallt tetteket.
Csakis mi vagyunk felelősek azért, hogy pozitív vagy negatív energiákat teremtünk-e. Mind a pozitív, mind a negatív erők részt vesznek személyes energiamezőnk (vibrációnk) kialakításában, és kapcsolatban állnak velünk a minden anyagot kormányzó elektromágneses energia révén.
Az energiavámpírokról
A „vámpír" kifejezés Drakula gróf és más démoni hatalmak képét idézi fel.
Úgy tűnik, néhány ember egyszerűen a puszta jelenlétével elszívja a környezetében lévő védtelen személyek energiáit. Az efféle személyek látszólag gyakran baráti viszonyban állnak áldozataikkal, akiken egyértelműen megfigyelhetőek az energia elszívásának klasszikus jelei.
A tipikus tünetek az általános kimerültség, a motiváció- és energiahiány, a kóros soványság, a sápadt arcbőr és az általános gyengeségérzet. Ezen kívül az ilyen áldozatok általában könnyen befolyásolható emberek. A domináns fél (az energiavámpír) mindig megakadályozza, hogy az áldozat sikeres kezelésben részesülhessen, vagy hogy elsajátíthassa a megfelelő védekezési technikákat.
Az energiavámpírok többsége jóhiszemű, normális ember. Olyan boldogtalan emberek ők, akik áldozataik energiaforrásainak telepatikus megcsapolásával okoznak nekik sérüléseket. Ha egyszerűen csak elválasztjuk egymástól a két adott személyt, az azonnali pozitív változásokat eredményez az áldozat életében.
Az olyan esetekben, amikor ez az energiaelszívás akaratlanul és öntudatlanul megy végbe, jobb a „lelki paraziták" kifejezést használni. Azokban az esetekben, amikor ez a hatás előre eltervelt lelki támadás következtében jelentkezik, az elkövetőt energiavámpírnak nevezzük.
Ez a folyamat bármely olyan szituációban megfigyelhető, amelyben egyszerre több ember van jelen. Minél többen vannak, annál könnyebben észlelhető a jelenség. Lehet szó családi összejövetelről, valamilyen előadásról vagy egy véletlen találkozásról a helyi moziban.
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
- Védelmi technikák
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.