A mazsola hatékony a légszennyezés, a füst, a fény hatására keletkező szabad gyökök elpusztításában. A szabad gyökök károsítják sejtjeinket, és nagy szerepet játszanak a korai öregedésben. A mazsola hatékonyan késlelteti a ráncok megjelenését és a szarkalábak feltűnését is.  A mazsola jelentős mennyiségű antioxidánst tartalmaz, olyan mértékben, hogy megelőzi az áfonyát, az epret, a málnát, a narancsot, szilvát, almát és a körtét is.

 

Mazsola történelem

A mazsola tulajdonképpen édes aszalt szőlő. Mazsolaszőlőt már i.e. 2000-ben is termesztettek Egyiptomban és Perzsiában. Értékes gyümölcs volt – az ókori görögök és a rómaiak a fogyasztás mellett díszítésként is használták, valamint díjként adták a sportolóknak. Bár rendszeres termesztése a meleg, mediterrán tájakon kezdődött, valószínűleg az egyiptomiak voltak az elsők, akik a szőlőszemeket tartósítás céljából a napra tették ki szárítani és nem bort készítettek belőle. A szőlőfürtöket a teljes érésig a tőkén kell hagyni, a szüret után a szemeket válogatjuk, és napra kiterítve szárítjuk. A szárított szőlő mindenfajtáját mazsolának nevezzük.

 A mazsolának többféle változata van, színe szerint lehet világosbarna, fehér, sötét színű és vörös is. A mazsolának a friss gyümölcshöz hasonló előnyei vannak – a színes szőlőből készült mazsola azonban értékesebb, ugyanis a színes héjban bioflavonoidok találhatók, valamint P-vitamin, mely a baktériumokkal és vírusokkal szemben könnyen felveszi a harcot. (A P vitamin együtt dolgozik a C vitaminnal testünkben számos betegség leküzdésén.)

A mazsola egész évben elérhető. Ha már megkezdtük a csomagolást, zárt üvegben, hűtőszekrényben akár egy évig is eltarthatjuk. Sütemények ízesítéséhez kiválóan helyettesíthetjük vele a cukrot.

 

A mazsola egyetlen hátránya, hogy mivel szárított, a cukortartalom magasabb benne. Ha nem a kedvencünk és nehezünkre esik magában fogyasztani, keverjük a szárított gyümölcsöt a reggeli müzlinkbe, joghurtba, kefirbe, együtt könnyebben elfogyasztjuk. Jótékony hatásait ugyanis kár lenne mellőznünk az életünkből!
Szervezetünkben folyamatosan keletkeznek az úgynevezett szabad gyökök, amelyek sejtkárosító, sejtpusztító hatásúak, és gátolják számos létfontosságú életfunkciónkat. A szabad gyökök károsító hatását ellensúlyozhatjuk az úgynevezett antioxidánsok bevitelével.
Olyan értékes, a szervezet működéséhez állandóan szükséges és elengedhetetlen ásványi anyagokat tartalmaz, mint a kalcium, a magnézium és a foszfor. A mazsola kiváló vasforrás is.