A felmérés kimutatta, hogy csak a csomagolásokból legalább 166 ezer tonna műanyagadalék kerül a tengerekbe, és az olyan hétköznapi termékek, mint a szövetanyagok vagy a gépjármű abroncsok miatt pedig akár 30 ezer tonnát meghaladó mennyiség is szivároghat a tengerekbe, óceánokba.

„Sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezeket a vegyszereket hozzáadják a műanyagokhoz, és így bekerülnek az ökoszisztémába, beleértve a testünket is. Cselekednünk kell, méghozzá most!” – hívta fel a figyelmet Maria Westerbos, a Műanyagleves Alapítvány alapítója.

Az Earth Action szerint a műanyagadalékok többsége szabályozatlan és nem esett át klinikai teszteken, és akár számos olyan egészségügyi problémával állhatnak kapcsolatban, mint például az elhízás, a termékenységi problémák és a rákos megbetegedések.

„A műanyagok nincsenek benne a periódusos rendszerben, mint a kobalt vagy a réz. Ezek vegyszerek elegyei, melyek közül a legtöbb súlyosan mérgező. Néhány évtized alatt a bolygó minden négyzetcentiméterét beszennyeztük műanyaggal, amelyek egyre fokozódó mennyiségben ömlenek a környezetbe” – hangoztatta Sian Sutherland, a Műanyagbolygó nevű civilszervezet társalapítója.