Pedikűr
Nem kell sok pénzt elkölteni egy szépségszalonban ahhoz, hogy a lábunkat ápoljuk. Rendezzünk be egy saját „Spa szalont” otthon a kanapénk előtt. 2–3 evőkanál szódabikarbónát tegyünk bele egy tál meleg vízbe, és áztassuk a végtagjainkat 20 percig.
Körömápolás
Ha nem távolítjuk el egy idő után a körömlakkot, akkor a körmeink besárgulnak. De némi szódabikarbónával és peroxidos vízzel mindez orvosolható.
Méregtelenítő fürdő
Heti rendszerességgel érdemes legalább egy alkalommal szódabikarbónás fürdőt venni. Nem kell mást tenni, mint egy kád kellemesen langyos vízhez tenni 3 evőkanál szódabikarbónát. Rendszeres használata helyreállítható a szervezet sav-bázis egyensúlya, ami segíti a méregtelenítést és kisimítja a fáradt bőrt is.
Lefolyók szagtalanítása
A mosogató és a kád lefolyóba öntsünk 1/2 csésze szódabikarbónát, és meleg csapvízzel mossuk le azt. Ez semlegesíti a lefolyóban lévő szagokat.
Ruhásszekrények felfrissítésére
Tegyen egy nyitott doboz szódabikarbónát a szekrénybe és az megakadályozza, hogy dohos, állott szaguk legyen.
Macskadobozok szagtalanítására
Tegyünk a doboz aljára szódabikarbónát, majd töltsük fel a szokásos módon az almot
Edzőcipők szagtalanítására
Szódabikarbónát a cipőkbe szórva a szagok semlegesítődnek. Rázzuk ki cipőiből, mielőtt használná őket.
Ezüst evőeszközök tisztítására
Használjon szódabikarbóna pasztát 3 rész szódabikarbóna, 1 rész vízből. Dörzsölje át az ezüstöt tiszta ruhával vagy szivaccsal. Alaposan öblítse le, és szárítsa meg őket, míg csillogóvá nem válnak.
Tiszta kávés és teás edények
Kávé és tea foltokhoz oldjon fel 1/4 csésze szódabikarbónát 1 liter meleg vízben. A makacs foltokhoz egy éjszakán át való áztatást javaslunk.
Tisztítsuk meg a sütőt
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
- A padló tisztítása
- Tiszta bútorok
- Tiszta zuhanyfüggönyök
- Finoman tiszta babaruha
- Szivacsok felfrissítéséhez
- Tisztítsuk meg a mikrohullámú sütőt
- A plüssállatok tisztítására is kiváló
- Gyümölcs és zöldség tisztító
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.