Az egyetem, valamint a Dél-Ausztráliai Egészségügyi és Orvostudományi Kutatóintézet (SAHMRI) szakemberei a brit biobank adataira támaszkodva elemezték több mint 390 ezer ember adatait - olvasható a Medicalxpress című orvostudományi hírportálon.
A kutatók megvizsgálták az alanyok kávéfogyasztási szokásait, majd összevetették az adatokat a szisztolés és diasztolés vérnyomásértékekkel, valamint a pulzusszámmal. Az okozati kapcsolatot a mendeli randomizáció technikáját alkalmazva mutatták ki.
Megállapították, hogy a magas vérnyomással, koszorúérgörccsel vagy szabálytalan szívműködéssel küzdő emberek nagyobb valószínűséggel fogyasztottak kevesebb kávét, koffeinmentes változatot vagy kerülték a kávéfogyasztást, mint azok, akik nem küzdöttek ilyen tünetekkel, és arra jutottak, hogy mindezek hátterében a gének állnak.
A vizsgálatot vezető Elina Hyppönen szerint az eredmények azt mutatják, hogy a gének aktívan szabályozzák, hogy az ember mennyi kávét iszik, megakadályozva a túlfogyasztást.
"Az emberek különböző okokból kávéznak, egyesek élénkítőszerként használják, amikor fáradtnak érzik magukat, mások szeretik az ízét vagy épp a napi rutinjuk része" - mondta a professzor. Hozzátette: "amit azonban nem veszünk észre, az az, hogy az emberek tudat alatt szabályozzák a saját maguk számára biztonságos mennyiségű koffeinbevitelt az alapján, hogy milyen magas a vérnyomásuk, ami valószínűleg egy védelmező genetikai mechanizmus eredménye".
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.