Az alábbiakban néhány olyan módszert mutatunk be, amelyek segítségével hosszabb ideig megőrizhetjük a fűszernövények aromáját és a gyógynövények hatóanyagait.
Hidratálás
Talán ez a legegyszerűbb módszer, viszont csak rövid ideig tartósít. Úgy, mint a virágokat, a legtöbb lágyszárú fűszernövényt (petrezselyem, bazsalikom, koriander és a tárkony), összegyűjtve egy kicsiny csokorban, egy nem túl nagy edényben víz alatt tartva tudjuk hosszabb ideig tárolni. Egyszerűen töltsünk a tálba egy kevés vizet, és tegyük bele a növényeket szárral lefelé. Lazán fedjük be egy műanyag zacskóval, és tároljuk a hűtőben (kivéve a bazsalikomot és a mentát, amelyeknek jobb a szobahőmérséklet). Ne feledjük levágni a szárát és két naponta cserélni alatta a vizet.
Szárítás
Most nézzük meg az ellenkező tartósítási lehetőséget, a szárítást. Míg az előző módszernél a rövid ideig tartó frissesség, kismértékű meghosszabbítását kívántuk elérni, itt a hosszabb élettartamú megőrzés a cél, folyadékvesztéssel. A szárítás akár egy évre is kitolhatja a felhasználhatóságot.
Száríthatunk levegőn, itt ellenőrizzük, hogy a növény nedvességtől mentes legyen. Kössük össze a szárakat egy szalaggal, és lógassuk őket fejjel lefelé, egy meleg, száraz és lehetőleg sötét helyre. Hagyjuk ott körülbelül 1-3 hétig ( fűszernövényenként változik) amíg a levelek nem válnak porhanyóssá. Az ügyesebbek napkollektoros aszalót is készíthetnek, amivel rövid idő alatt biztosított lehetnek szárított fűszereink, gyógynövényeink.
Száríthatunk hővel: tegyük a növényeket egy sütőpapírral bélelt lapos tepsibe, és tegyük a sütőbe 40 Celsius fokra (tartsuk az ajtót résnyire nyitva) körülbelül 3-4 óra erejére, amíg ki nem szárad.
Fagyasztás
A „lágyszárú”növények tartósításának egy másik kiváló módja a fagyasztás. Nem bonyolult, egyszerűen daraboljuk fel, szórjuk egy sima jégkockatartóba, töltsünk minden helyet nagyjából félig, majd az egészet töltsük fel vízzel, és fagyasszuk le. Így tudjuk hibátlanul tárolni akár 3 hónapig is. Jó választás lehet az olivaolajban vagy vajban való fagyasztás is.
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
- Sóval, cukorral
- Szirup
- Néhány általános javaslat
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.