Ezek a készítmények nem hígítják a vért, hanem különböző mechanizmusokon keresztül a fokozott vérrögképződést akadályozzák meg. A tévedés onnan származhat, hogy véralvadásgátló szedése során a sebek tovább és erőteljesebben véreznek (a véralvadás-vérzékenység egyensúlyát némileg az utóbbi irányába tolják el).

Széles körben elterjedt tévhitek a véralvadásgátlók témájában:

1. Az aszpirin véd a mélyvénás trombózis ellen

Gyakori tévhit, miszerint az aszpirin véd a mélyvénás trombózis (DVT) ellen. Akinek valamiért megnő a DVT esélye, az ne aszpirint szedjen, hanem heparint, kumarin-származékot, vagy új típusú antikoagulánst (NOAC). Az aszpirin ugyanis csak az artériás trombózis ellen véd, a vénás vérrögök ellen nem, így szedése teljesen felesleges.

2. Csak terápiás céllal lehet véralvadásgátlót szedni

Véralvadásgátlót a legtöbben mélyvénás trombózis után kezdenek el alkalmazni, vagyis miután már megtörtént a baj. Pedig,ha indokolt, úgy prevenciós jelleggel is lehet (sőt, kell is) alkalmazni. Ehhez viszont tudni kell, kinek milyen a trombózis rizikója, mennyi az esélye annak, hogy kialakulnak vérrögök. A túlsúly, dohányzás, mozgásszegény életmód, terhesség mind kockázati tényezőnek számítanak, ám ekkor még nincs feltétlen szükség véralvadásgátlóra. Viszont vannak olyan állapotok, amikor ajánlott (pl.   betegség miatt hosszas ágyban fekvés, pitvarfibrilláció,  antifoszfolipid szindróma,  súlyosabb trombofíliák). Tudni kell, ha több kockázati tényező is fennáll egyszerre, akkor lényegesen megnő a vérrögképződés esélye. Pl., ha gyermeket vár egy kevésbé súlyos trombofíliás kismama, úgy lehet, hogy az orvos úgy tartja a legbiztonságosabbnak, ha a várandósság idején LMWH injekciót kap.