Zöld Újság partner bejegyzései

15 / 2187 db bejegyzés — 123. oldal

Kocsma a mennyországban

Kocsma a mennyországban

A „Hozsannához” címzett csehó – amit még tán az első vértanúk ütöttek össze – közvetlen a Menedékkérő Hivatal sarkánál rogyadozott. Joszele a kocsmáros, már a kezdet kezdetén engedély nélkül hozzáragasztott egy nagyobb termet is; – jól tette, mert az Igazak csak jöttek és jöttek, s már nem lett volna ülőhely a törzsvendégeknek sem. Joszele meg nem bírta volna elviselni, hogy kocsmájából talponálló legyen. Igaz, hogy a Jóisten vagy jó ezer éve elrendelte a mennyország főterét csúfító épület szanálását, de az a határozat, azóta talán valamelyik hanyag hivatalnok fiókjában hányódik – ha ugyan már rég meg nem ették az angyali egerek.

Így nevelj érzelmileg intelligens gyereket!

Így nevelj érzelmileg intelligens gyereket!

Az érzelmi intelligenciát személyes történeteken, filmek, könyvek megbeszélésén keresztül remekül lehet fejleszteni. De észre kell venni azokat a spontán helyzeteket, amelyeken keresztül beszélni lehet a hangulatokról, konfliktusmegoldásról és az indulatok kezeléséről.

Fő a BIOkrumpli! - burgonya A-tól C-ig

Fő a BIOkrumpli! - burgonya A-tól C-ig

A krumplit nem szépségéért szeretjük, de íze és változatos elkészítési lehetőségei feledtetik a szerény külsőt. Amerikából jött, óvilági beilleszkedése nem volt zökkenőmentes, jobb esetben virágában gyönyörködtek, rosszabb esetben mérgező termését fogyasztották el. Aztán Európában is felismerték a barna gumók értékét és megindult a nemesítés, ami azóta is folyik. Számtalan fajtát hoztak létre és kialakult a felhasználási területek szerinti besorolás.

Figyelmeztető jel: ezért van ennyi beteg házikedvenc

Figyelmeztető jel: ezért van ennyi beteg házikedvenc

A házikedvencek betegsége arra figyelmeztet, hogy a humán táplálkozással is komoly baj van. Az állataink gyakorlatilag ugyanolyan táplálkozási környezetben vannak, mint mi, emberek. Nagyon sok olyan humán jellegű anyagcsere betegség jelent meg közöttük, ami az immunrendszert megzavarja, és rendszeres problémákat okozhat.

Masticha – a helicobacter elpusztítója

Masticha – a helicobacter elpusztítója

Ezt a merész jelzőt 1998-ban a Pistacia Lentiscus fából kinyert gyantának adta egy tudományos csoport, amelyet Huwez vezetett. Csapata által végzett kutatások bebizonyították, hogy a viszonylag kis adag masticha gyanta alig két hetes használat során is képes volt elpusztítani a helicobacter baktériumokat, és gyomorfekélyben szenvedő betegeknél is nagyon pozitív eredményeket mutatott.