A természetes szerves anyagokkal ellentétben a legtöbb műanyag nem bomlik le, hanem egyszerűen mind kisebb darabokra esik szét, elméletben ennek nincs határa az egyes molekulákig. 

Miért veszélyesek?

A nanoműanyagok olyan aprók, hogy a beleken és a tüdőn keresztül közvetlenül a véráramba kerülnek és onnan eljuthatnak a szervekbe, beleértve a szívet és az agyat. Behatolhatnak az egyes sejtekbe, és átjuthatnak a méhlepényen a meg nem született csecsemők testébe. 
A műanyaggyártás a világon megközelíti az évi 400 millió tonnát. Évente több mint 30 millió tonnát dobnak ki a hulladékba. Sok műanyagból készült termék, beleértve a szintetikus textíliákat is, még használat közben is szórja a részecskéket. A palackozott vízben lévő műanyagok azután váltak igazán közüggyé, hogy egy 2018-as tanulmány literenként átlagosan 325 részecskét mutatott ki. Későbbi tanulmányok ezt a számot megsokszorozták. A tudósok azt gyanították, hogy még több is van, mint amennyit eddig megszámoltak, de a jó becslések megálltak az 1 mikrométer alatti méreteknél, ami a nanovilág határa.

Új képalkotó technológia a nanoméretű műanyagok feltérképezésére

Naixin Qian, a Columbia Egyetem környezetkémikusa és kollégái egy új képalkotó technikát fejlesztettek ki, amellyel mindenki számára láthatóvá válnak az alattomos ezredmilliméternél is kisebb petrolkémiai törmelékdarabkák. Arégi észlelési módszerekkel ellentétben, amelyek csak a jelenlévő részecskék tömeges becslésére képesek, az új technika nemcsak az egyes részecskéket különbözteti meg, hanem lehetővé teszi azok azonosítását is.
A nanoméretű műanyagdarabok egy mikrométernél, azaz egy ezredmilliméternél is kisebbek (az emberi hajszál vastagsága 70 mikrométer vagy 70 ezredmilliméter). Ezek számos ipari folyamat mellékhatásaként, valamint a nagyobb műanyagtermékek lebomlásakor keletkeznek. 
A kutatók egy olyan lézerpárt használtak, amelyet úgy lehet hangolni, hogy rezonáljon bizonyos molekulákkal, ami lehetővé tette a célrészecskék kémiai összetételének azonosítását.