A faszén a legegyszerűbb, a legolcsóbb és leghatásosabb tisztító és megújulást segítő szer, amit sem a népesség, sem a betegek, sem az orvosok java nem ismer.

  • 1813-ban egy Bertrand nevű kémikus nagyközönség előtt bevett 5 gr arzént (1 púpos kávéskanálnyi), ami 150 ember halálához elegendő. Mégsem lett semmi baja
  • 1831-ben egy másik francia, Touéry (montpellier-i patikus) tartott bemutatót, de ezúttal a Francia Akadémia tudós orvos urai előtt; 1 gr strychinint nyelt le (10-szer többet a halálos dózisnál). Ez a méreg 10 perc alatt végez az emberrel a teljes tébolyig feszített röhögéssel és lélegzetvesztéssel. (A látványtól is örök sokkot lehet kapni.) Az akadémikus urak teljes döbbenetére Touéry teljesen nyugodt maradt és mosolygott a tudományos urakra.
  • Az ebers-i papirusztól (ie. 1550) Hippokrátészen keresztül, és századok orvosain át használják és javallják.
  • A XIX. század végén és a XX. század elején 40 orvosi disszertáció szól róla.
  • A mai kutatások azt is bizonyítják, hogy megköti a vírusokat és a baktériumokat is, sőt a baktériumok termelte mérgeket a belekben (vagy fordítva).
  • Megköti a permetszerek, gyomirtók mérgeit, idegen hormonokat, sőt még a radioaktív anyagok egy részét is, valamint orvosságok, ideggyógyszerek, fogamzásgátlók maradékát is.
  • Az utóbbi tíz évben csak angolul 500 tanulmány jelent meg - 10 000 tudományos referenciával - ezzel kapcsolatosan.
  • A legújabb kutatások a vese megtisztítását és ösztönzését is igazolják.


Mindent egybevetve a faszén a legegyszerűbb, a legolcsóbb és leghatásosabb tisztító és felújulást segítő szer, amit sem a népesség, sem a betegek, sem az orvosok java nem ismer.
- 1 cm3 faszén 1 km2 felszívó felülettel rendelkezik, 40-szer több, mint az agyagé;
- 500 gr faszén 50 000 millió pórust tartalmaz;
- tömegének 97-100-szorosát képes megkötni, pl. szén-monoxidból, 180-szorosát ammóniából, 165-szörösét kéngázból.

A faszén hatása a belekben

A bélfal áteresztő, ozmózis elven működő felület, így kiegyenlíti a bélfalon belüli és kívüli oldható anyagokat. Vagyis, ha a belek el vannak szennyeződve, akkor a limfatikus rendszer, a nyirokrendszer nem tud a belekbe jutni.
Az aktív szén felszabadítja a bélfalakat, így az ozmózis elven megtisztítja a vért és a nyirokrendszert (vérsavót).

Dr. Denis Burkitt kutatásaiban az alábbi tényeket közli:

- a természeti népek az elfogyasztott étek salakanyagának 80%-át átlagosan 32 óra alatt eltávolítják,
- egy európai organikus élelmiszereket fogyasztó ember 40 óra alatt,
- egy átlagos tömegétkezést folytató angol fiatal 72 óra alatt,
- és egy öreg angol 360 óra alatt! (15 nap!!!).
Ennek ellenőrzésére is kiváló a faszén vagy a céklarépa.
Még teljesen egészséges szervezetű, organikus eredetű növényi étkezésnél is 5 nap, amíg a maradék salakanyag 100%-osan távozik; vagyis a méreg vagy allergiaanyag 6 napig utazik át és szívódik fel!

A faszén-kúra segítségével megtisztíthatjuk
szervezetünket a helytelen táplálkozás során
felgyülemlett méreganyagoktól is.

A mérgek hosszú során túl a faszén semlegesíti a kígyómérget, méh- és darázscsípést, bögöly vagy pöcsök csípését, lódarázs csípését, skorpió- és pókcsípést, tengeri és víziállatok csípéseit.
Semlegesíti az élelmiszerekben felhalmozódott mycotoxinokat (az antibiotikumok hagyatéka) és az egészen kíméletlen aflaxinokat.

Javallott használatához a lista nagyon hosszú, csak a leglényegesebbek az említetteken túl:

- rossz lehelet
- krónikus csuklás
- szapora széljárás
- kivezetett végbélnyílásnál
- hasmenés, gyomorrontás, felfújódás, gázosodás
- túl folyékony széklet
- meleg égövi hasmenés
- minden gyomor- és bélbetegség
- viszketegség (még akkor is, ha már teljesen elszabadult)
- túlzott epeváladék
- újszülöttek sárgasága (besárgulása) esetén 4,5 gr faszén naponta
- májzsugor (cirrózis) és máj okozta agybántalmak
- alkoholizmus (1 gr faszén -1/2 kávéskanálnyi- közömbösít 60 ml pálinkát)
- toxicomániák (drog, dohány, stb.)
- mérges gombák (gombamérgezés)
- gyógyszermérgezés esetén (pl. aszpirin, paracetamol (jelen pillanatban több mint 50 gyógyszerben van, gyulladás gátlókban, fájdalomcsillapítókban, tönkre teszi a májat, vesét, szívet stb.), altatók, antidepresszánsok, antibiotikumok stb.)
- ételmérgezés
- koleszterol szint
- kígyómarás, méhcsípés (pakolásként és belsőleg)
- szemgyulladás
- fogmosás, fehérítés