A citrusfélékhez tartozó grapefruit (magyarosított néven: citrancs) termésének minden részét felhasználhatjuk, a húsát, az azt körülvevő fehér hártyát, a héját és a magját is. A vörös belű változat értékesebb. A termés lédús, savanyú és keserű egyszerre. A grapefruitlében sok C-vitamin van, emellett B-vitaminok, E- és K-vitamin, kalcium, foszfor, kálium. Számos antioxidáns hatású anyagot is tartalmaz.
A grapefriut szívgyógyszer
Köszönheti ezt annak, hogy csökkenti a koleszterinszintet, oldja az érelmeszesedést, segíti az artériákat. Emellett helyreállítja az érvédő (HDL) és az érkárosító (LDL) koleszterin közötti egyensúlyt. A grépfrútlé mellett a sárga héj alatti fehér részben is értékes anyagok vannak az erek számára. A grépfruit hesperidint és rutént is tartalmaz, mely anyagok elősegítik a kapilláris erek regenerálódását.
A grapefriut rákellenes szer
Ahol magasabb a fogyasztása, ott kisebb a rák előfordulási aránya; amit elsősorban magas C-vitamin tartalmának köszönhetünk. Svéd kutatók főként a hasnyálmirigy-rák ellen találták hatásosnak, míg egy holland kutatás szerint a gyomorrák ellen használható.
Már jó pár évtizede felfedezték, hogy fokozza néhány általános használatban lévő gyógyszer, így vérnyomáscsökkentő szer, nyugtató, immunszupressziós szer hatását. A citrancsban található néhány vegyület (pl. a naringin, mely a kesernyés ízért felelős) gátolja egy enzim működését. Ez az enzim a szervezetbe kerülő bizonyos idegen anyagok lebontásáért felelős, ezért működnek hatásosabban a gyógyszerek hatóanyagai.
A grapefriut segít felvenni a küzdelmet a plusz kilókkal
Egyrészt mert segíti a zsírok lebontását; másrészt a grapefriut erősen lúgosító hatású, így kiváló alkotóeleme lehet méregtelenítő kúráknak is.
Jó hatással van a májra és a vesékre is. A májat keserűanyagaival támogatja méregtelenítő munkájában, a veséknek pedig az ereit segíti jó karban tartani. A tisztítókúrák részeként a gyümölcs levét használjuk fel. Ha nagyon savanyú, hígíthatjuk vízzel, de ne édesítsük semmivel.
A citrusok levének jótékony hatása és a citruslé-kúra
Leve a tisztító kúrák közül a citruslé-kúra elengedhetetlen összetevője. Ez a kúra elsősorban vértisztító és nyiroktisztító hatású. Az eredeti kúra, a szigorúbb változat egy három napos böjt, ahol az ember speciális keveréket fogyaszt. De van egy enyhébb változat is, ami szintén három napos: délelőtt az ember gyümölcsöt fogyaszt – nincs jelentősége, hogy milyet; délben van egy ebéd, ami lehetőleg könnyed, jól emészthető legyen. Ebéd után három-négy óráig semmit se fogyasszunk. Négy-öt óra körül át kell pucolni a bélrendszert (hashajtás) szenna-teával vagy egy pohár Glauber-sót tartalmazó, Hunyadi János gyógyvízzel. Ezután lefekvésig (vacsora helyett) fél óránként egy citruslé keveréket fogyasztunk 1,5dl-es adagokban, ami tartalmaz: 3dl frissen facsart narancslét, 3dl frissen facsart grépfrútlét, 3dl frissen facsart citromlét és 3dl tiszta vizet.
A megfigyelések szerint első évben negyedévente érdemes megismételni ezt a háromnapos citruslé kúrát és utána évente egyszer, lehetőleg tavaszi időszakban. A keverék vérnyomás csökkentő hatású, tehát a citruslé-kúra magas vérnyomás, érelmeszesedés esetén is javasolt. Vérszegénység és a vér egyéb betegségeire is jó hatással van, továbbá hiánybetegségek esetén is érdemes próbálkozni vele, illetve a máj és a vese problémáinál.
Olvass tovább!
A teljes cikk elolvasásához online előfizetés szükséges.
Miről szól még a cikk:
Most rendkívűli kedvezménnyel, ide kattintva Előfizetek
Az egy éves előfizetés a digitális Zöld Újságra csak 990!
Mit tartalmaz az előfizetés?
- A havonta megjelenő digitális Zöld Újság magazint 12 hónapont keresztül.
- Zöld Újság digitális lapszámainak archívumát.
- Hozzáférést a kiemelt cikkekhez.
- Heti egy hirlevelet.
- Partnereink által felajánlott exkluzív kedvezményeket, kuponokat.
Már előfizető vagyok, bejelentkezem.